Indiait főztem, amiről azt hittem, hogy nem szeretem

Kihívás olyat főzni, amit elvileg nem szeretsz. Engem eddig gyér számú találkozásaim az indiai konyhával (sőt, az általam előkotort és közzétett indiai receptek sem) nem győztek meg arról, hogy nekem ezt szeretnem kéne. Volt egy kedves találkozásom egy pesti indiai vendéglőssel, mutatott is, kóstoltatott is dolgokat - valahogy a naan kenyér és a tiszta joghurt ízlett a legjobban. Na de az nem úgy van, muszáj ezzel a kérdéssel megbirkóznom, mert elvileg minden ehetőt megeszem, sőt, meg akarok főzni. Ezért aztán legjobb barátaimat kitettem annak a kockázatnak, amit egy ilyen önfejlesztő kísérlet jelent. És lőn.

Sok minden volt az asztalon. Mindenek előtt kétfajta húsétel - egy marhacurry és egy pulyka, mindkettő kicsit-nagyon mártásban. Aztán egy tál vöröslencse-dahl, ami ugye ha akarom, leves, ha akarom, főzelék. Aztán egy hideg savanykás zöldbabsaláta (?), egy tányér uborka-raita, meg sárgarépa szezámmaggal pirítva. És egy kancsó erőleveske, hogy a fogások közt semlegesítse az ízeket, csakúgy, mint a sűrű joghurt (ami persze nem indiai volt, hanem kimért görög). Tandori híján - ami ugye egy szuper magas hőmérsékletű kemenceféleség - laposkenyeret nem sütöttem, sajnos :-( Viszont volt árpakása, fehér rizs, sárga rizs mazsolával. Slussz. Meglepő módon mind a négyen (még én is! persze, nem is teszek olyasmit asztalra, ami nekem nem ízlik) találtunk olyan dolgokat, amik ízlettek és gyakorlatilag minden elfogyott a hosszas és élvezetes eszegetés során. Ha lennének olvasóim, akkor most arra kérném őket, írják meg, melyik fogásnak az elkészítésére kiváncsiak, de mivel nincsenek, ezért önkényesen beleteszem egy új bejegyzésbe a vöröslencsét. Hacsak.. nem tettem ezt már meg korábban.